14.rész

*Otthon*

-Nagyon szeretlek. Hihetetlen, hogy vagy nekem. Ez a ház fenomenális lesz, már alig várom, hogy beköltözhessünk, hamar elfog szállni veled ez az idő. Elmondhatatlan... Nem folytathattam, mert a beszédem, egy csókba folytatta Harry. Egy érezlmekkel teli csókba.
Az ölében ültem, homlokunk összeért, és csak bámultunk egymás szemébe, az időről megfeledkezve.
-Elmondhatatlan mit érzek ha veled vagyok. Ilyenkor mint a filmbe, 3 méterrel a felhők fölött tudom be magamat.
-Én nem így érzem, bocsi...-csodálkozva néztem rá- Én veled 10 méternél is fentebb érzem magamat, akár csak a mennyországban az angyalok közt.-mondta érzelgősen, majd egy kis szünetet hagyva folytatta.- Bárcsak mindig így maradna mindig. Ne kéne soha elmenni innen. Ne lennének kötelességek, csak te és én. Nem számítana más, csak mi. Milyen jó lenne megállítani az időt. Sőt vissza menni az időbe, és újraélni azt a sok csodás pillanatot, csak hogy soha nem felejtsük el.

*kopogtak*

-Ééééééééééés eddig tartott a nyugalom! Igen?-sértődötten kérdeztem a megzavarónkat.
-Gyertek le, beszeretnék mutatni valakit.-Zayn nyitott ajtót.
Egymásra néztünk Harryvel, kíváncsi tekintettel, így erőt vettünk magunkon, túl téve magunkat lassan azon, hogy sosem lesz egy kis nyugalmunk, és a nappali felé vettük  az irányt. Valahol volt egy érzésem, hogy nem vagyok kíváncsi kit szeretne bemutatni, de a másik oldalam azért nagyon is kíváncsi volt.
A látványtól köpni, nyelni nem tudtam. Csak bámultam a velem szemben álló lányra. Az ő arca is szintén, mint az enyém, óriási meglepődöttséget tükrözött. Mi a fenét keres itt? Nem tudom, hogy mennyi ideig bámulhattam, de elég feltűnő lehetett.
-Bemutatom a barátnőmet! Perrie Edwards!
Az eddig a kezembe tartott telefonom, kihullott a kezemből, és a tekintetem már szikrákat szórhatott. Vagyis a körülöttem állók arckifejezéséből ez jött le.
-Rózi, minden rendben?
-Igen, persze. Csak kicsúszott a kezemből.
-Beszélhetnénk?-átlátott rajtam. Túl jól ismert ahhoz, hogy ezt elhiggye.
-Most nem jó, fel kell mennem..lehúzni a redőnyöket.-indultam el a szoba irányába, lesújtott tekintettel, de Zayn visszahúzott.
-Gyere!- Ráncigált el a szobájáig. Majd beérve becsukta, az ajtót.
-Mi a baj Rózi. Perrie rendes lány, és szeretem.
-Semmi bajom nem volt.
-Igen, persze. Én is pont ezt láttam.
-Én csak..á semmi, hagyjuk.
-Nem, ne hagyjuk!
-Úgy se hinnéd el! Elvakít a "szerelem". Talán majd rájössz, hogy kivel vagy.-indultam az ajtó felé.
-Csak nem szeretnéd, hogy legyen valakim. Talán félsz hogy elveszítessz. Ez a bajod igaz?
-Mi? Ezt most komolyan gondoltad? Ha szerinted ez a bajom, akkor nagyon tévedsz.-nyitottam ki az ajtót, és rohantam egy nyugalmas helyre. Terasz
-Rózi várj! Én nem így gondoltam.
-Á tényleg? Pedig nagyon úgy tűtnt. Szerinted pont én nem szeretném, hogy legyen barátnőd. Hidd el, én szeretném a legjobban, hogy boldog légy. De úgy tűnik te más hogy látod ezt az egészet.
Könnyeim patakogba folytak. Csak Rohantam kersztül a házon, a boldogan mosolygó srácok mellett, egyenesen a teraszra. Igyekeztem a fiúk elől elrejteni a könnyes arcom, hátha nem veszik észre. A hintaszéket láttam most a legjobbnak. Csak ültem, sírtam, és gondolkodtam. Miért? Miért pont ő? Szeretném, hogy boldog legyen, így hallgatok. Talán ő lesz neki az igazi. Talán már megváltozott... 
-Leülhetek?-jött ki Harry egy pókróccal a kezében. Nyár volt, egy hűvösebb nyári este. A többi naphoz képest, jelentősen lehűlt.
-Rá néztem, mire észre vette az arcomat.
-Jézusom, Rózi, mi a baj?- ölelt át szorosan, a plédet pedig rám terítette.
-Csak az a fránya allergia.
-Nem is vagy allergiás! Meséld el kérlek!
-Tudod régen már meséltem arról, hogy az új suliba piszkáltak.
-Igen, emlékszem! És most annak mi köze van, hogy sírsz?
-Perrie!
-Perrie? Úgy érted Perrie..
-Igen úgy! Folyton piszkált, hogy én vagyok az új, fogszabályzós lány. Bármi sikert értem el, annál jobban gyűlölt. Nem bírta, ha más is jó volt bármiben is. Ő akart lenni az egyetlen, aki "nyer". Hannával is össze akart haragítani.. de ez már régen volt. Most beszélek először erről, bárkinek is.
-És elmondtad Zaynnek?
-Nem!
-De ezt el kell mondanod..
-Nem Harry. Nem! Semmiképpen. Most boldognak tűnik, olyan rég volt már szerelmes. Nem látod, napok óta elmegy, miközben azt mondja sétál... Talán már megváltozott Perrie, kitudja. Nem szeretném tönkre tenni a boldogságát.
-Én elfogadom, és támogatlak, de rossz így látni.
Odabújtam hozzá, és csak ültünk a hintaszékbe, egyetlen szó nélkül. Mindketten a saját gondolatainkba merülve.

13.rész

-Jézusom, mikor akarunk visszafordulni, már vagy 1 órája megyünk! El fogunk tévedni, és megesznek a medvék.
-Rózi, 10 perce sétálunk, kb 3 utcára a házunktól!
-Igen de fél 9 van. Nem soká sötétedik. Már hallom a medvéket.
-Hülyeeeeee.... nézd ott van Harry!- mutatott a túloldalon sétáló Harryre.
Átsétált hozzánk, majd készült megölelni, de úgy gondoltam eljátszom a sértődöttet.
-Harry Styles, hol a fenébe voltál, egész nap elérhetetlen vagy, és csak annyit írsz, hogy élsz.
Teljesen ledöbbent, nem erre számított.
-Bocsánat, én csak...
-Nincs bocsánat! Jogom van midnenről...-itt nem bírtam tovább, és elröhögtem magam. Nekem az ilyen sose megy. Harry és megkönnyebbült, és átöltelt egy csók kíséretében.
-Ő nekem most dolgom van, majd jövök, sziasztok! - ezzel Zayn el is sietett valamerre, bár elég furán viselkedett.
-Na gyere, menjünk haza.-húzott maga mellé Harry, majd kézen fogva elindultunk.
-Harry, nem szeretnék kötekedni, de nem erre lakunk...
-De erre megyünk.
-Jó, de ez akkor is teljesen más irányba van.
-Nembaj, gyere már. Egy kis kerülővel megyünk.
Körülbelül 20 perc séta után, egy csendesebb utcán jártunk. Harry hirtelen megállt, majd a mellettünk lévő házra pillantott.
-Tetszik ez a ház nem? Mert nekem nagyon.
-Igen, gyönyörű!-csodáltam meg a házat, majd Harryre pillantottam.
-De nálad nem gyönyörűbb!-csókolt meg
-Valami baj lehet a látásoddal!
-Nekem ugyan nem.
-Ismerem az embert aki itt lakik, gyere nézzük meg bentről is.-húzott a csengőhöz-de ő most nincs itthon, nyaraláson van, és megkért, hogy etessük meg a macskáját, és ellenőrizzük a riasztót.
-Pont téged kért meg? A közelében lévő legelfoglaltabb személyt? Ki lakik itt?
-Á nem ismered, de gyere menjünk be!-nyitotta ki az ajtót.
-Figyelj én kimegyek a kertbe megnézni, hogy minden rendben van-e, addig te nézz szét a nappaliba. - adta ki az utasítást Harry.
Felkapcsoltam a villanyt, és megpillantottam a gyönyörű nappalit. Nagyon harmónikusan volt berendezve, az itt lakó embernek, olyan lehet az ízlése, mint nekünk.
Ahogy körbejártam a szobát, megpillantottam egy kis dobozkát, mellette egy lapot, amin az én nevem állt. Hezitáltam, hogy megnézzem-e..kitudja, lehet hogy másik Rózi, bár ez nem gyakori név, így amellett döntöttem, hogy megnézem.
Széthajtottam a lapocskát, majd olvasni kezdtem.
"Lassan betöltöm a 18-at, te pedig a 17-et. Már régóta tervezem ezt a házat. Hogy ha már nagykorúak leszünk, itt éljünk. Mert szeretlek. És veled szeretnék együtt lenni örökre. Amióta megláttalak. Más voltál mint a többiek. Valami megfogott benned. És ne nevess ki, de olyan volt, mint ha már régóta ismernélek. Remélem, hogy te is benne leszel, hogy hamarosan itt éljünk. Szeretlek!"
A dobozkához nyúltam, amiről lehámoztam a csomagolást, és szétszedtem. Egy kulcs volt benne. A ház kulcsa. És Úristen fánkos. Hogy lehet ennyire édes?:) -gördült ki egy könnycsepp a szememből. Annyira szeretem!

12.rész

Most szomorúbb részt képzeltem el, de semmi kedvem olyanról írni, így most boldogság lesz! És nem sok részes lesz a blog, mert nagyon nincs ötletem. Inkább most már a happy end felé közelítünk, vagy mégse happy end?



*5 hónappal később


Harry vedd már fel azt az Istenverte telefont! - hívtam már vagy ezredjére, de nem veszi fel, a srácok pedig semmit sem tudnak róla, vagyis inkább mintha titkolóznának. Úgy döntöttem írok még neki egy utolsó sms-t!
"Legalább valami életjelet adj magadról, hogy ne aggódjak.."
2 perc elteltével csipogott is a telefon, "élek, nyugi, nemsoká megyek. Szeretlek!"- nagy kő esett le a szívemről. Megbíztam benne. Tudtam, hogy semmi hülyeséget nem csinál. Úgy döntöttem unalmam elűzésére filmet nézek. Mindenki elment itthonról, kivéve Zaynt. Ő a szobájában alszik, így nem zargattam. A régi, kedvenc filmemre esett a választás, ezen nőttünk fel. Harry Potter számomra a megunhatatlan film. A nappalit besötítettem, és bekapcsoltam az első részt. Éppen a trollt keresték, mikor hirtelen valaki hátulról megrántott.
-Jézusom eszednél vagy?-kérdeztem felháborodottan, arcom pedig ijedtséget tükrözött, mert eléggé bele voltam merülve a filmbe. 
-Én is szeretlek hugi! Ó Harry Potter?! De rég néztük már együtt!- huppant be mellém a kanapéra. 
-Hát igen. Régen minden más volt. Amikor még apa is élt. Amikor együtt sétáltunk reggel az iskolába. Amikor rengeteg időt töltöttünk együtt. De tudom te most már "sztár vagy" az emberek szerint. De én még mindig ugyanazt a fiút látom benned. Azt nem mondom, hogy átlagos, mert az átlagosnál sokkal hülyébb vagy. Viszont ilyen testvért mint te, soha nem kaphat az ember. Mindent meg bírok veled beszélni, és bár vannak veszekedéseink, de hát kinél nincs. Éltünk át együtt fájdalmat is..apa halála. De túl kellett lépnünk rajta, nem állhat meg emiatt az élet... És azt hiszem csak úgy teljes az élet ha mindent átélünk, jót és rosszat is.
Zayn szeméből sikerült könnycseppeket kicsalnom.
-Tudd, hogy rám mindig, mindig számíthatsz! Na gyere ide!- húzott magához, és ölelt át, de ebbe az ölelésbe minden benne volt. Minden, amit egy testvér adhat. Ezután nem igazán figyeltünk a filmre, hanem beszélgettünk egy hosszasat, hogy mit is érzünk. Régen beszélgettünk ilyen dolgokról. De most volt idő. 
Észrevette, hogy nincs minden rendben..
-Minden rendben?-kérdezte sejtve, hogy valami nincs rendben..
-Igen..persze...minden...nem...!-nyögtem ki, nagy nehezen a nem össze függő szavakból álló mondatom.- Tudod, látom twitteren az utálkozó tweeteket, amik számban elvesznek a csodálkozók között, de mégis mindig azok tűnnek ki számomra. És a koncertek után is. Van olyan, hogy hallom, hogy rólam beszélnek, de ha arra nézek beáll a kínos csönd, de valaki pedig odaordítja azt, amit gondol. Sokszor próbáltam rájuk nem figyelni, de nem megy. És ezzel csak örömöt szerzek nekik. Tudják, hogy a lelkembe gázolnak. 
-Ezeket mindenképpen el kell engedned a füled mellett, mert látják, hogy rossz, és így még jobban bántani fognak. De ha nem figyelsz rájuk, egy idő után úgy is megunják. Csak azért mondják, mert irigykednek és tönkre akarnak tenni. Nekünk is át kellett küszködni magunkat ezen. Nem volt egyszerű. Hidd el, fele se igaz, amit rólad mondanak.
-Szerintem Harry nem sokára jön-nézett rá az órájára- addig sétáljunk egyet.
-Hé, te tudod hol van?-kérdeztem gyanakvóan
-Nem, nem. Csak már rég elment. Biztos nem soká jön.
-Aha, persze... na jó, menjünk, úgyis rég mozdultam ki. Csak gyors átöltözök, 5 perc.

visszatéréééééééééééééééééés

Mindenkitől bocsánatot szeretnék kérni, hogy nem írtam, de se időm, se energiám, se kedvem, se ötletem nem volt írni. De mivel tudom, hogy páran vagytok akik olvassátok ezt a szörnyűséget, így nem szeretném befejezetlenül hagyni. Nem lesz hosszú, de befejezem. (Fanni most örül a fejének)
Holnap megpróbálok részt, hozni, addig is midenkinek szép estét:)
Ja és láttátok az új fejlécet? Szerintem baromi jó. Kicsi változás, és visszatérés, feltöltődve!:) és megint leeváltottam a lány fényképet, de mostmár ez a végleges:) csak az előzőnek nem tudtam a nevét, és nem találtam róla több képet!

11. rész

Túl vagyok a vizsgáim egy részén, de még a szóbeli és a 2. kompetencia hátra van. Utána osztálykirándulás, szerenád, ballagás, táncgála, meg minden így egyszerre....Szóval egy rövid részt összehoztam nektek, de a következőt nem tudom mikorra bírom hozni..! Jó olvasást! Annyit kérhetnék, hogy aki olvassa, az írna egy kommentet, hogy tudjam kik olvassák és mi a véleményük! Köszöntem:)

Sajnálom, hogy elrontottam a szülinapodat. Pedig annyira vártam ezt a napot, hogy majd bulizunk a barátnőm 18. szülinapját ünnepelve.

- Jaj dehogy baj, a lényeg, hogy jól vagy, csak ez számít! Bulizni meg bármikor lehet!- próbált nyugtatni Hanna, miközben a nappaliba ültünk, miután a buliból, egy „pizsi parti” lett.

- De az nem ugyanolyan, ez egy különleges nap lett volna. Ma betöltötted a bűvös 18-at. Nem így kellett volna lennie. El kéne menned bulizni!

- Viccelsz? Nélküled sehova, és hidd el, nekem az a legfontosabb, hogy veled lehetek ezen a napon. Nem kell buli, ajándék, drága étterem, sok ember, a lényeg, hgy te itt vagy. Ezek mit sem érnek, egy barátnő nélkül, akire bármikor számíthatsz!- győzködött Hanna, mire a végére, mindkettőnk szeme sarkából kigördült egy könnycsepp.

- Imádlak, örökre!- öleltem meg szipogva a barátnőmet.

- Mi lenne ha lehívnánk a fiúkat és játszanánk valamit?-tette fel a kérdést Hanna, miután elengedtük egymást.

- Benne vagyok. Te szólj az a konyhába lévőknek, én felrobogok az emeletre.

- Harry!- nyitottam be kopogás nélkül az ajtón. - Nem jössz le a nappaliba? Játszunk valamit, ami gondolom a felelsz vagy mersz lesz.

-Ő egy pillanat, csak még egy utolsó…- nem bírta befejezni, mert lecsuktam a laptopját, és felkuncogtam. - Gonosz vagy ugye tudod?-lépett közelebb, miközbe a fejét rám szegezte.

- Tudom, de ezen nem birok változtatni!-néztem mélyen a zöld szemeibe, majd egy gyors csókot lehelt a számra.

Még átszóltam Zaynnak, majd mindannyian a nappaliba mentünk. Liamék már ott voltak.

- Mit játszunk?- kérdezte Niall, miközben chipset „falatozott”

- Felelsz vagy mersz?- kérdezte Hanna

- Inkább felesz vagy felesz-et kérlek!- válaszolta rá Louis

- Nem ugyan az?- csatlakozott a beszélgetéshez Zayn is.

- Nem, mert nincs kedvem felállni a kanapéból, így inkább csak kérdezgessünk.

- Igaza van Louisnak!- csatlakozott hozzá Niall is.

- Istenem, milyen egy lusta bagázs, de legyen!- egyeztem bele.

-  Ki kezd?- szólalt meg Niall, már a kanapén ülve.

-  Én!- kiáltott fel Harry-Louis, mi a legcikibb történeted?

-  Nem hinném, hogy szeretnétek tudni, már látom a vigyorgós arcotokat….

- Na gyerünk, bökd ki!

- Na jó! Egyszer suliba (Már akkor is jó fenekem volt- jegyezte meg halkan) az ablakból bámultam kifelé, elmerülve a gondolataimba, a kezemet pedig az ablakpárkányban pihentettem. Egyszer csak valaki rácsapott a már említett testrészemre. Azt hittem megint valamelyik lány szórakozik, és ösztönösen elordítottam magamat, egy-két gyönyörű magyar szóval, majd megfordultam és lefagytam. A tanárom volt. Elkezdtem mentegetőzni, bocsánatot kérni, eléggé elszégyelltem magam, de hát jogos volt. Hogy gondolja, hogy az én féltett testrészemet ütögesse. Végül a tanár bocsánatot kért, én meg még jobban elszégyelltem magamat, még jó hogy utána mentem az X-factorba, és nem igazán találkoztam vele.

Mindenki dőlt a röhögéstől. Louis hátsója már akkor is vonzotta az embereket. A saját tanárát is. Niall a földön fetrengett, de már a többieket se sok választotta el.

10.rész

Tényleg nagyon rövid, de meghoztam!:)))

Lefagytam.  Azt kellett látnom, hogy a húgom nyakán egy kést tartottak. Nem tudtam a rendőrök mikor jönnek már. Csak álltam, remegtem, könnyimet tartottam vissza és reménykedtem…

                                                  Rózi szemszöge

  Egy hideg tárgyat éreztem a nyakamon, és a fiú erős szorítását.  Mozdulni se mertem, mondjuk nem is tudtam… Senki se szólt egy szót se. Nem tudtam mi történik. Nekem ez túl sok volt. Már csak a csodában bíztam. Hirtelen egy nagy lövés hallatszódott, amit egy másik követett. Iszonyatosan megijedtem. Majd aki eddig a kést szorította a nyakamhoz, a földre lökött, és éreztem, hogy ő is lebukik velem a talajra. 

  Gyenge voltam. Talán kicsit jó is lett volna vízszintesbe tudni magam, de nem ilyen körülmények között… Lépteket hallottam felém közeledni. Megijedtem, hogy megint a támadóm. Felsegített ülő helyzetbe, majd lehúzta az arcomról a kendőket. Zayn volt az. Elkezdtem zokogni, és a nyakába borultam.

-Ne sírj minden rendben van most már!- nyugtatgatott, nem sok sikerrel. Ő is tudta, hogy semmi sincs rendben. Bármi megtörténhetett volna.

Még mindig ölelgettem, amikor megláttam a közeledő rendőröket, nyomukba Hanna és a fiúk. Feltápászkodtam majd előbb Hannát öleltem meg, aki mondott pár biztató mondatot, majd átadott Harrynek.

-Jézusom, annyira megijesztettél! Ezek a szemetek, nagyon féltettelek!- ölelt át Harry, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd percekig csöndben álltunk.

-Elnézést uram, ők most meghaltak?- kérdeztem meg egy átlagos magasságú, bajuszos rendőrt.

-Nem, ez csak egy lövés, ami elkábította őket egy kis időre…- válaszolta a rendőr.

Biztonságba éreztem magam. De mégis éreztem, hogy ez mély nyom lesz a szívemben, amit lehetetlen elfelejteni. 

9.rész

Meghoztam a 9.részt!:) Lehet, hogy még ma megérkezik a folytatás, de nem igérem. Viszont a hétvégétől egészen csütörtökig nem garantálok részt, mert záróvizsga lesz, ami olyan mint a kisérettségi...:/ Örülnék pár megjegyzésnek, és iszonyatosan köszönöm a látogatókat, kommenteket!:)) 

Lassan újra életet leheltem szemeimbe viszont az időérzékem elveszett. Hunyorogtam egy kicsit, majd szinte már rendesen láttam. Egy sötét szobában voltam, egy székhez kötözve. Rájöttem mi is történt. Bevillantak a történések. A fejem lüktetett. A helyiség elég  elhagyatott volt, csak az alap dolgok foglaltak helyet: egy régi bőrhuzatos kanapé, egy Narnia feelingű ruhásszekrény, és egy pár könyvvel ellátott polc. Az ablak el volt sötétítve. Nem telhetett el sok idő, mert a redőnyön keresztül beszűrődött a fény. Még mindig remegtem.  Megcsörrent a telefonom nem túl halk jelzése, amit megpróbáltam kikotorni a zsebemből bekötött kezekkel, nem túl sok sikerrel. Az ajtó nyitódott és az elrablóim léptek be rajta. Mielőtt felvettem volna a telefont, kikapták a kezemből.

- Ki az a Harry? Mondd meg és jobban jársz!- fenyegetett meg az egyik huszas éveiben járó fiú, aki a kocsiba a sofőr szerepét töltötte be.

- Nem, kérem engedjenek el!- kezdtem kétségbeesetten kérlelni őket.

Kinyomták a még mindig pittyegő készüléket. Majd újra csörögni kezdett.

-     -  Végre Rózi felvetted! Hol a fenébe vagy? Mindjárt jön Hanna. - hallottam a vonal túlsó végéről az ismerős hangot, és válaszolni szerettem volna, de a számat eltapasztó kéz nem hagyta. A könnyeim ismét kitörni készültek.

-     -  Rózit most sajnos nem bírom odaadni. Viszont ha viszont akarod látni, akkor jobb ha azt teszed amit mondok.

-     -  Tessék? Hol van Rózi? Mire készül? Nem ajánlom, hogy hozzá merjen érni, mert nagyon megbánja! – tört elő Zaynból a félelem.

-     -  Itt most én mondom a játékszabályokat!

-     -  Ha elengedi utána, megteszem! – egyezett bele Zayn.

-     -  Hozz nyolc órára a régi raktárépülethez 80 milliót, és egy kocsit, a lány pedig szabad. De viszont nem ajánlom, hogy hozz magaddal rendőröket, különben a lánynak annyi.

-      - Ott lesz amit kér, de ha bántani meri Rózit, azt nagyon megbánja.

Erre már nem válaszolva kinyomta a telefont a férfi. Még odavágtag egy „ne próbálj megszökni, mert nem fog sikerülni-t” majd ismét a csend töltötte be a helyiséget. Nagyon féltem. Sehogy sem sikerült kioldanom a kötelet. Az egyetlen amit tehettem, hogy vártam, hogy meghalok-e vagy sem. A nap már lenyugodott, az ajtó pedig ismét nyikorogni kezdett. A széktől megszabadítottak, de a kötél még mindig összetartotta, a már elszorított kezeimet. Elkezdtek lökdösni kifelé a házból. Az udvar zaját csak a néha eltávolodó kocsik zaja zavarta. A másik férfi bekötötte a számat és a szememre is egy kendőt csavart. Egy közeledő kocsit észleltem. Az ajtók zaját hallottam, majd lépéseket.

-       Ügyes vagy! Most pedig add oda a fiúnak a pénzt és a kocsi kulcsot, de semmi rossz mozdulat. -adta ki az utasításokat a férfi.

                                          Zayn szemszöge

Nagyon féltem. Az egyik legfontosabb ember az életemben, és most túsz két vadidegen ember kezei közt. Megtettem az utasítást, szépen, lassan elindultam a férfi felé hogy átnyújtsam a váltságdíjat. Ő is elindult felém majd egy gyors és biztos mozdulattal kirántotta a kezemből a táskád ami a pénzt tartalmazta és a kocsikulcsot.

-     -  Engedd el, megkaptad amit akartál!- emeltem fel a hangomat!

-      - Csak nem gondoltad, hogy komolyan gondoltam? Nagyon rossz észjárású vagy- mondta gúnyosan.

Megszegték. Mit is hittem volna. Akaratom ellenére is megindultam felé, de meg is hátráltam a fiú következő tettére. Előrántott egy kést, és a hideg fémet a húgom nyakához emelte.

-      - Hé, vegyél visszább, mert kinyírom!- kezdte ismét a fenyegetőzést.

Nem tudtam mit tegyek. A rendőrök azt mondták hátul lesznek és a megfelelő pillanatban egy kábító lövedéket lőnek rájuk. A helyzet reménytelennek tűnt…