14.rész

*Otthon*

-Nagyon szeretlek. Hihetetlen, hogy vagy nekem. Ez a ház fenomenális lesz, már alig várom, hogy beköltözhessünk, hamar elfog szállni veled ez az idő. Elmondhatatlan... Nem folytathattam, mert a beszédem, egy csókba folytatta Harry. Egy érezlmekkel teli csókba.
Az ölében ültem, homlokunk összeért, és csak bámultunk egymás szemébe, az időről megfeledkezve.
-Elmondhatatlan mit érzek ha veled vagyok. Ilyenkor mint a filmbe, 3 méterrel a felhők fölött tudom be magamat.
-Én nem így érzem, bocsi...-csodálkozva néztem rá- Én veled 10 méternél is fentebb érzem magamat, akár csak a mennyországban az angyalok közt.-mondta érzelgősen, majd egy kis szünetet hagyva folytatta.- Bárcsak mindig így maradna mindig. Ne kéne soha elmenni innen. Ne lennének kötelességek, csak te és én. Nem számítana más, csak mi. Milyen jó lenne megállítani az időt. Sőt vissza menni az időbe, és újraélni azt a sok csodás pillanatot, csak hogy soha nem felejtsük el.

*kopogtak*

-Ééééééééééés eddig tartott a nyugalom! Igen?-sértődötten kérdeztem a megzavarónkat.
-Gyertek le, beszeretnék mutatni valakit.-Zayn nyitott ajtót.
Egymásra néztünk Harryvel, kíváncsi tekintettel, így erőt vettünk magunkon, túl téve magunkat lassan azon, hogy sosem lesz egy kis nyugalmunk, és a nappali felé vettük  az irányt. Valahol volt egy érzésem, hogy nem vagyok kíváncsi kit szeretne bemutatni, de a másik oldalam azért nagyon is kíváncsi volt.
A látványtól köpni, nyelni nem tudtam. Csak bámultam a velem szemben álló lányra. Az ő arca is szintén, mint az enyém, óriási meglepődöttséget tükrözött. Mi a fenét keres itt? Nem tudom, hogy mennyi ideig bámulhattam, de elég feltűnő lehetett.
-Bemutatom a barátnőmet! Perrie Edwards!
Az eddig a kezembe tartott telefonom, kihullott a kezemből, és a tekintetem már szikrákat szórhatott. Vagyis a körülöttem állók arckifejezéséből ez jött le.
-Rózi, minden rendben?
-Igen, persze. Csak kicsúszott a kezemből.
-Beszélhetnénk?-átlátott rajtam. Túl jól ismert ahhoz, hogy ezt elhiggye.
-Most nem jó, fel kell mennem..lehúzni a redőnyöket.-indultam el a szoba irányába, lesújtott tekintettel, de Zayn visszahúzott.
-Gyere!- Ráncigált el a szobájáig. Majd beérve becsukta, az ajtót.
-Mi a baj Rózi. Perrie rendes lány, és szeretem.
-Semmi bajom nem volt.
-Igen, persze. Én is pont ezt láttam.
-Én csak..á semmi, hagyjuk.
-Nem, ne hagyjuk!
-Úgy se hinnéd el! Elvakít a "szerelem". Talán majd rájössz, hogy kivel vagy.-indultam az ajtó felé.
-Csak nem szeretnéd, hogy legyen valakim. Talán félsz hogy elveszítessz. Ez a bajod igaz?
-Mi? Ezt most komolyan gondoltad? Ha szerinted ez a bajom, akkor nagyon tévedsz.-nyitottam ki az ajtót, és rohantam egy nyugalmas helyre. Terasz
-Rózi várj! Én nem így gondoltam.
-Á tényleg? Pedig nagyon úgy tűtnt. Szerinted pont én nem szeretném, hogy legyen barátnőd. Hidd el, én szeretném a legjobban, hogy boldog légy. De úgy tűnik te más hogy látod ezt az egészet.
Könnyeim patakogba folytak. Csak Rohantam kersztül a házon, a boldogan mosolygó srácok mellett, egyenesen a teraszra. Igyekeztem a fiúk elől elrejteni a könnyes arcom, hátha nem veszik észre. A hintaszéket láttam most a legjobbnak. Csak ültem, sírtam, és gondolkodtam. Miért? Miért pont ő? Szeretném, hogy boldog legyen, így hallgatok. Talán ő lesz neki az igazi. Talán már megváltozott... 
-Leülhetek?-jött ki Harry egy pókróccal a kezében. Nyár volt, egy hűvösebb nyári este. A többi naphoz képest, jelentősen lehűlt.
-Rá néztem, mire észre vette az arcomat.
-Jézusom, Rózi, mi a baj?- ölelt át szorosan, a plédet pedig rám terítette.
-Csak az a fránya allergia.
-Nem is vagy allergiás! Meséld el kérlek!
-Tudod régen már meséltem arról, hogy az új suliba piszkáltak.
-Igen, emlékszem! És most annak mi köze van, hogy sírsz?
-Perrie!
-Perrie? Úgy érted Perrie..
-Igen úgy! Folyton piszkált, hogy én vagyok az új, fogszabályzós lány. Bármi sikert értem el, annál jobban gyűlölt. Nem bírta, ha más is jó volt bármiben is. Ő akart lenni az egyetlen, aki "nyer". Hannával is össze akart haragítani.. de ez már régen volt. Most beszélek először erről, bárkinek is.
-És elmondtad Zaynnek?
-Nem!
-De ezt el kell mondanod..
-Nem Harry. Nem! Semmiképpen. Most boldognak tűnik, olyan rég volt már szerelmes. Nem látod, napok óta elmegy, miközben azt mondja sétál... Talán már megváltozott Perrie, kitudja. Nem szeretném tönkre tenni a boldogságát.
-Én elfogadom, és támogatlak, de rossz így látni.
Odabújtam hozzá, és csak ültünk a hintaszékbe, egyetlen szó nélkül. Mindketten a saját gondolatainkba merülve.