12.rész

Most szomorúbb részt képzeltem el, de semmi kedvem olyanról írni, így most boldogság lesz! És nem sok részes lesz a blog, mert nagyon nincs ötletem. Inkább most már a happy end felé közelítünk, vagy mégse happy end?



*5 hónappal később


Harry vedd már fel azt az Istenverte telefont! - hívtam már vagy ezredjére, de nem veszi fel, a srácok pedig semmit sem tudnak róla, vagyis inkább mintha titkolóznának. Úgy döntöttem írok még neki egy utolsó sms-t!
"Legalább valami életjelet adj magadról, hogy ne aggódjak.."
2 perc elteltével csipogott is a telefon, "élek, nyugi, nemsoká megyek. Szeretlek!"- nagy kő esett le a szívemről. Megbíztam benne. Tudtam, hogy semmi hülyeséget nem csinál. Úgy döntöttem unalmam elűzésére filmet nézek. Mindenki elment itthonról, kivéve Zaynt. Ő a szobájában alszik, így nem zargattam. A régi, kedvenc filmemre esett a választás, ezen nőttünk fel. Harry Potter számomra a megunhatatlan film. A nappalit besötítettem, és bekapcsoltam az első részt. Éppen a trollt keresték, mikor hirtelen valaki hátulról megrántott.
-Jézusom eszednél vagy?-kérdeztem felháborodottan, arcom pedig ijedtséget tükrözött, mert eléggé bele voltam merülve a filmbe. 
-Én is szeretlek hugi! Ó Harry Potter?! De rég néztük már együtt!- huppant be mellém a kanapéra. 
-Hát igen. Régen minden más volt. Amikor még apa is élt. Amikor együtt sétáltunk reggel az iskolába. Amikor rengeteg időt töltöttünk együtt. De tudom te most már "sztár vagy" az emberek szerint. De én még mindig ugyanazt a fiút látom benned. Azt nem mondom, hogy átlagos, mert az átlagosnál sokkal hülyébb vagy. Viszont ilyen testvért mint te, soha nem kaphat az ember. Mindent meg bírok veled beszélni, és bár vannak veszekedéseink, de hát kinél nincs. Éltünk át együtt fájdalmat is..apa halála. De túl kellett lépnünk rajta, nem állhat meg emiatt az élet... És azt hiszem csak úgy teljes az élet ha mindent átélünk, jót és rosszat is.
Zayn szeméből sikerült könnycseppeket kicsalnom.
-Tudd, hogy rám mindig, mindig számíthatsz! Na gyere ide!- húzott magához, és ölelt át, de ebbe az ölelésbe minden benne volt. Minden, amit egy testvér adhat. Ezután nem igazán figyeltünk a filmre, hanem beszélgettünk egy hosszasat, hogy mit is érzünk. Régen beszélgettünk ilyen dolgokról. De most volt idő. 
Észrevette, hogy nincs minden rendben..
-Minden rendben?-kérdezte sejtve, hogy valami nincs rendben..
-Igen..persze...minden...nem...!-nyögtem ki, nagy nehezen a nem össze függő szavakból álló mondatom.- Tudod, látom twitteren az utálkozó tweeteket, amik számban elvesznek a csodálkozók között, de mégis mindig azok tűnnek ki számomra. És a koncertek után is. Van olyan, hogy hallom, hogy rólam beszélnek, de ha arra nézek beáll a kínos csönd, de valaki pedig odaordítja azt, amit gondol. Sokszor próbáltam rájuk nem figyelni, de nem megy. És ezzel csak örömöt szerzek nekik. Tudják, hogy a lelkembe gázolnak. 
-Ezeket mindenképpen el kell engedned a füled mellett, mert látják, hogy rossz, és így még jobban bántani fognak. De ha nem figyelsz rájuk, egy idő után úgy is megunják. Csak azért mondják, mert irigykednek és tönkre akarnak tenni. Nekünk is át kellett küszködni magunkat ezen. Nem volt egyszerű. Hidd el, fele se igaz, amit rólad mondanak.
-Szerintem Harry nem sokára jön-nézett rá az órájára- addig sétáljunk egyet.
-Hé, te tudod hol van?-kérdeztem gyanakvóan
-Nem, nem. Csak már rég elment. Biztos nem soká jön.
-Aha, persze... na jó, menjünk, úgyis rég mozdultam ki. Csak gyors átöltözök, 5 perc.