4.rész

 Sziasztok!:) Meghoztam az új részt, most van időm megírni. Ismételten köszönök minden megjegyzést!x Jó olvasást!

Kíváncsian nyitottam ki a levelezőlap méretű borítékot, ami egy mondatot tartalmazott.

"Imádom a farsangot, mert olyankor a nagymamám töménytelen mennyiségű fánkot süt, bár van egy hely ahol egész évbe van, ez az isteni fánk megtalálható..!"

Egyből eszembe jutott a közelben lévő "Édes élet" nevű kávézó szerűség, ahova gyakran ellátogattam. Gyors eltettem a levelet a táskámba, majd sietős léptekkel elindultam. Csípős hideg volt, a pihenő autók ablakait jég borította. Azon tűnődtem, hogy milyen hülyeség ez az egész, hogy én ide eljövök. Vagyis hogy mivan ha nem is erre gondolt?! Vagy ha más írta a levelet és nem nekem címezte. Körülbelül 10 perc séta után, benyitottam a kávézóba, ahol megcsapott a meleg levegő. És itt elakadtam. Nem tudtam mit kéne keresnem, vagy hogy hol. Leültem a szokásos helyemre és körülbelül fél percen belül ott tertett Bill. Olyan negyvenes éveiben járó férfi lehetett. Már amióta ideköltöztünk azóta ismerjük egymást. Ha kevesen vannak a kávézóba gyakran cseverészünk az életről. 

-Szia Bill, olyan rég láttalak!!!-mondtam nevetve.

-Szép napot Rózi! Hát igen, nagyon rég volt a tegnap...! Van egy új specialitásom, hozhatok egyet?-kérdezte

-Köszönöm elfogadom-válaszoltam elszomorodva, mivel nem tudtam hogy mit kéne tennem.

Percegig ültem és bámultam magam elé, míg mutatóujjammal az asztalt ütögettem ritmusra. Gondolkoztam, hogy mégis minek szánta ezt Harry, viszont ez abba maradt, mert Bill érkezett meg a fánkommal.

-Jó étvágyat!-kacsintott egyet, majd elment.

Egy kis ideig bámultam az édességet, majd beleharaptam. Amikor a töltelékhez kellett volna hogy érjek, meglepett, hogy egy cetli volt a helyén. Gyors kihajtottm, és elolvastam magamba.

"Tetszik Bill új fánkja?:)) Szeretem a nagy ürességet. Bámulni a fákat, miközben a fűben fekszem. Persze ezt csak nyáron. De télen is gyönyörű...!

Nagy üresség? Fű? Ez a pálya! Bár egy kicsit messzebb van, így taxival kell mennem. Megdicsértem Bill-nek az új specialitását, elköszöntem, majd elindultam. Kilépve, ismét a hideg csapott meg. Szerencsémre, amit egy kcisit csodáltam is,  a kávézó előtt volt egy taxi. Gyors beszálltam a hátsó ülésre, majd elmondtam a helyszínt. Elkezdtem a telefonommal babrálni, de meguntam, így eltettem. Magam elé pillantva, az 1. ülés hátuljára, egy cetli volt ragasztva. 

"Érti a rejtvényeket..."

Felnevettem magamban. Az ablakon kinézve láttam, hogy már a "csendesebb" városrészbe vagyunk. A gyerekek hógolyóztak vagy épp hóembert építettek. A távolba már láttam az egyre közeledő pályát, és már oda is értünk.
-Mennyivel tartozom?-kérdeztem.
-Semennyivel, már el van inztézve!-jelentette ki.
-További szép napot Uram!-köszöntem el, majd becsuktam az ajtót.
Besétáltam az üres pályára. Mindent hó borított. Pár másodpercbe telt, míg szemem megszokta a hófehér színt. 1-2 szánózó gyermeken kívül, senki sem volt a pályán. Rossz helyre jöttem volna?! Körülnéztem, majd a távolba megláttam pár betűnek tűnő jelet a hóban. Közelebb sétáltam majd, kiolvashatóvá váltak a betűk. Egy szó volt. A leggyönyörűbb szó.
"SZERETEK!"
Meghatódtam, hogy valaki ilyet csináljon nekem. 
-Tetszik?-kérdeztem egy ismerős hang a hátam mögül. Odafordultam, majd egy gyönyörűszép zöld szempárba "botlott a szemem".
-Igen, nagyon, köszönöm szépen!-hálálkodtam-tudod, igazából én is így érzek, de sosem mertem......-nem bírtam befejezni, mert ajkait az enyémre tapasztottam. Felemelő érzés volt. Ajkaink lassan eltávolodtak egymástól. A hó pedig ismét hullani kezdett a borult égből. Gyönyörű pillanatok voltak.